A tehetetlenségi blokk

Sírtál már munka közben? Vagy Te az vagy, akinek a könnyei sosem csordulnak ki nyilvános helyen? És tudod-e, miért sírt az asszisztens?

Vajon az a fontos most ebben a cikkben, hogy milyen környezetben, hogyan viselkedjünk, vagy inkább az, hogy kiderítsük, hogy aki sír, miért borult ki ennyire, és mit érdemes tenni ilyenkor…(?)


Munka – az életünk középpontjában

A munkavégzés sok mindent jelent a mai ember számára, és az emberi civilizáció fejlődésének köszönhetően annyiféleképpen lehet végezni, ahány ember van a Földön. Igen, ezt komolyan gondolom, hiszen minden egyes ember egy icipicit eltér a másik embertől. Hiába összegyűlünk egy munkahelyre – még ha virtuálisan is tesszük ezt -, és a munkahely kereteibe belehelyezkedünk, de az eszközök megfogása és használata már egyedi. A szabályokat, instrukciókat csak a saját agyunkkal tudjuk felfogni, és hogy ott bent mi van, az az, ami hozzájárul az elvárt eredmények létrehozásához vagy el nem éréséhez.


Tanulunk, tanítunk, magyarázunk, fogjuk egymás kezét, csapatként dolgozunk, előre haladunk, érezzük a kohéziót és a kényszert tartozni valahová, teljesíteni valakinek, megfelelni valaminek, de amikor a feladatokat végezzük, és egyben meg is emésztjük, egyedül vagyunk. Mi lenne, ha nem félnénk ettől az egyedülléttől? Mi lenne, ha ismernénk magunkat annyira, hogy a munkavégzés közben is értsük, mi történik velünk? Mi lenne, ha nem függene a lelkiállapotunk mások lelkiállapotától, és nem empátia nélkül, de mások érzéseitől elhatárolódva tudnánk értékelni magunkat és az eredményeket, amelyeket elérünk? Mi lenne, ha nem félnénk az üvöltöző főnöktől, a gúnyolódó kollégától, a frusztrált ügyféltől és a családunktól, aki kritikus szemmel nézi, ahogy becsavarodunk a munka-magánélet spirálban? És mit tegyünk addig, amíg ez az ideális világkép nem jön el…?


A munka az életünk középpontja? Ha nincs munkánk, akkor senkinek érezzük magunkat? Kell a pénz, kell a túléléshez az elismerés, kell a kihívás, a feladat, a tanulás lehetősége? Na de mi a munka, és mi az, ami nem munka, de feladat mégis, és sikert érhetünk el benne? Kell-e a munka definícióját újra tanulnunk? Megfigyeléseim szerint ezek csak szavak. Bármit is szeretnénk megélni vagy elérni az életünkben, nem kell más hozzá, csak motiváció. De a motiváció nem egy misztikus varázslat, hanem agyban dől el. Információk elemzése alapján jutunk oda, hogy megmozduljunk, elinduljunk, és oda is érjünk, ahová akarunk. Számunkra értelmes és reális összefüggések felfogása, majd a cselekvés elindul. Ennyi. De azért ilyen bonyolult mégis, mert ez egyedi minden egyes embernél. Viszont feltérképezhető, megismerhető, megérthető és használható.

Miért sír a kereskedelmi asszisztens éppen, és miért nem a dolgát végzi?! - hiszen az ügyfél már nagyon várja a papírokat…


A sírás pszichológiája

A sírás a tehetetlenségünk kifejeződése. Fizikai kicsapódása a lelkiállapotunknak. Nem ciki, nem megvetendő, nem megdöbbentő, csak egy jelenség. Amikor a pozitív meghatódástól sírunk, akkor is a testünkben lezajló energiamozgás kivetülése történik, és nem igen tudjuk visszafogni. Tehetetlenül boldogok vagyunk, és ez is energiavesztéssel jár, könnyek formájában távozó energia. Amikor elkeseredünk annyira, hogy a fájdalomtól könnyek jelennek meg az arcunkon, akkor is energiavesztés történik. Hiába igyekszünk összeszorítani a fogainkat, izmainkat és küszködünk, hogy meg tartsuk az energiát, a pozíciót, a fókuszt, mégsem megy, mert egy olyan érzelmi hullám megy végbe a testünkön, amelyet nem tudunk megállítani, tehetetlenek vagyunk vele szemben, egyszerűen csak kiürülünk egy kicsit.


A sírás a gyengeség jele?

Nem. A tehetetlenség jele. Bárki kerülhet olyan állapotba, hogy tehetetlennek érezze magát. Valójában sosem vagyunk igazból tehetetlenek, ez az agyunk, az ego „játéka”: Éppen csak nem vesszük észre, hogy mit tehetnénk azért, hogy előrébb vagy arrébb lépjünk, mert olyan információkkal vagyunk tele, amelyek összezavarnak minket. Okoljuk a kollégát, a főnököt, a hülye ügyfelet, és a gyerekkorunkban vagy aktuálisan is minket tönkretevő szerelmeket, barátokat, rokonokat. De valójában egyedül vagyunk, és ahelyett, hogy ez elszomorítana minket, rájöhetnénk, hogy ez egy jó hír! Ha egyedül vagyok, csak én tudom megoldani a helyzetemet, de én meg tudom oldani.


Minél jobb lelkiállapotban vagyunk, annál tisztábban érzékeljük a világot, a valóságot magunk körül. Minél jobb az érzékelés, annál többet tudunk megérteni belőle. Minél többet tudunk megérteni a valóságból, annál pontosabban láthatjuk, hogy hol van ebben a mi helyünk, milyen irányba lépegethetünk és hogyan. Amikor a megoldáson kezdünk gondolkodni, az már egy jobb szint, egy magasabb (boldogabb) lelkiállapotban van, onnan már csak pár lépcsőfokra van a magabiztos, nyugodt, derűs állapot. Miért nem indulunk el mégsem felfelé sokszor? Mert nincs rá motivációnk.


A „nyafi”, mint fegyver

Sokan élnek úgy, hogy a maguk sajnáltatását használják fegyverként céljuk eléréséhez. Azért írok fegyvert és nem eszközt, mert ez valójában egyfajta mérgező kisugárzás a környezetünk felé. Lelki megterhelése kollégáinknak és főnökeinknek vagy a rokonainknak, barátainknak. Kényszerítő eszköz arra, hogy foglalkozzanak velünk. És ez működik. Sokan hiszik, hogy az empátia - amely együttérzést jelent - a kulcsa minden együttműködésnek.


Azonban gondoljunk csak bele: Ha mi is rossz lelkiállapotba kerülünk, mert lemászunk a másik ember tónusára (lelkiállapot szintjére), akkor hogyan fogunk neki segíteni? Ha mi is szomorúak, kétségbeesettek leszünk, abból a pozícióból miért lenne könnyebb kimászni? Együtt könnyebb sokkal lejjebbről nekifutni? Elgondolkoztatok-e már azon, hogy amennyiben megőriztek a SAJÁT lelkiállapototokat, akkor egyszerűbben át tudtok látni helyzeteket, akár más emberek helyzetét is, és erősebbek vagytok bármit tenni érte vagy a közös ügyért?!

A kereskedelmi asszisztens gyűrött számlákat morzsolgatva a kezében nézett maga elé, és zokogott. A telefon csörgött, majd újra csörgött, és a szobában ülő többi asszisztens meredten nézte a hölgyet, hogy mi lehet a baja, és vajon ők tudnak-e segíteni. Megállt az idő. De az idő nem tud megállni, ezért ebben a szobában sem állt meg, csupán a cselekvési képesség került blokk alá. Nem volt nehéz vagy bonyolult a feladat, csupán meg kellett volna keresni egy papírt, amit valaki más nem jó helyre helyezett el, mert káosz van az adminisztrációs rendszerben. Igen gyakori jelenség volt ez, és már sokadik felesleges többletmunkát generálta ez a helyzet ebben a munkacsoportban. Az ügyfél üvöltött, az asszisztens leblokkolt, a helyzet fokozódott, de a feladat elvégzése nem tudott megtörténni, és a többi más feladat is csak várakozott.


Az emberi lény boldogságérzetét – tanultak és tapasztalatok alapján állítom – a hasznosságérzete adja meg. Ha nem érezzük, hogy hasznosak vagyunk, nem tudjuk érezni a boldogságot sem. Mivel emberi létezésünk és működésünk egy valóban logikus rendszer, amelyben mindennek megvan a funkciója, akkor kezdjük rosszul érezni magunkat, amikor ezek a funkciók nem tudnak létrejönni. Akkor jön a düh, a harag, a kétségbeesés, a szomorúság, a bánat és végül az apátia. Van, aki nem tud sírni sem, de a kicsapódó energiák izzadság formájában távoznak a testéből. Leadja a felesleges energiákat, mert nem tud velük dolgozni. Nem tudja az energiaáramlását cselekvésre fordítani. Miért? Mert elvesztette a stabil pontokat, mert nem hajlandó éppen gondolkodni, mert nem érzi magát hasznosnak, ezért nem bízik meg önmagában. Nem hisz magában, és ekképpen senki másban sem. Elengednek a kapcsolódási pontok és bekövetkezik a tétlenség.

A kereskedelmi asszisztens kezéből kivettem a gyűrött papírokat. Elmondtam neki, hogy nem lehet akkora a baj, hogy azt ne tudjuk megoldani. Megerősítettem abban, hogy okkal ül ebben a székben, mert ügyes, és ért a feladatokhoz, ezért ne féljen most se tőlem, se senkitől. Elmondtam neki, hogy látom, hogy túl sok éppen az információ, és szeretném, ha meg tudna nyugodni. Kértem, menjen ki, mossa meg az arcát, majd jöjjön vissza, és együtt nézzünk rá a helyzetre, hogy valójában mi is a feladat. Miután visszatért a mosdóból, kicsit kommunikatívabb állapotba került – a környezetváltás és a hideg víz sokszor ki tudja zökkenteni az egyént a pánikból -, és meg tudtuk beszélni, hogy mi történt valójában. A feladat tehát az lett, hogy megkeresse azt a hiányzó dokumentumot, amelyre az ügyfélnek szüksége van, és amelyet más kollégák figyelmetlenül kihagytak a folyamatból. Ez is egy feladat. Ilyen feladat is van.

Az asszisztensek munkája sokszor a legnehezebb egy csoportban, mert minden olyan feladatot ők végeznek el, amelyeket mások elfelejtenek vagy nem is tudják hogyan kell. Egyfajta oszlopokként tartják feletteseik „munkatalaját”, ahol az elöljárók tündökölhetnek.


Miután együtt átbeszéltük, hogyan fogja a kisasszony megoldani a helyzetet, az arcára kiült egy fél mosoly. Látszódni kezdett rajta a cselekvőképesség lehetősége miatti hasznosságérzet, és a hajtóerő, hogy elinduljon megoldani a feladatot. Majd annyit kértem, hogy a munkaideje végén 1 órával előbb hagyja abba a feladatok elvégzését, és azt az órát szánjuk a tanulásra és fejlesztésre. Ebben az órában kértük egy vezető asszisztens segítségét, hogy adjon pár tippet, hogyan lehetne rávenni a többi csoporttagot arra, hogy figyelmesebben végezzék munkájukat. Megszületett egy folyamatleírás és egy "cheklist", amivel nagyobb eséllyel végezhető el a munka maradéktalanul. Másnap kihirdettük a folyamatleírást, és a segítő ellenőrző lista használatának szükségességét. A csoporttagok örömmel fogadták a fejlesztő iránymutatást, és további javító ötletek érkeztek a soron következő hetekben, amelyet mind beépítettünk a folyamatleírásokba, és a gyakorlatban is bevezetésre kerültek. Az értékesítési csoport eredményei a következő félévben 30 %-kal növekedtek.

A legnagyobb kincs, amit adhatunk, és amit kaphatunk: A figyelem

Nem kell varázsolni, sem több nyelven beszélni ahhoz, hogy jobban megértsük az embereket. Az eszköz, amire szükségünk van: Az igazán kíváncsi figyelem. Ha megfigyeled az embereket, beszélgetsz velük, megismered a gondolatmenetüket és lehetőségeiket (képességeiket), akkor tudsz nekik leginkább működő rendszert felállítani, és megfelelő segítséget nyújtani. Kíváncsinak kell lenned, hogy valóban megértsd a másik ember realitását! Nem kell ítélkezned, megértened kell! Valóban, egy közös nyelv segíthet ebben, de ha tennél egy kísérletet, amelyben csak némán figyelsz egy embert heteken keresztül, akkor is felfedeznél rajta, benne olyasmiket, amelyeket korábban észre sem vettél.

A nem optimálisan működő eszközök, munkafolyamatok az igazi mumusai a szervezeteknek. Lassítanak, rombolnak és munkaviszonyokat nyírnak ki. A legnagyobb veszteség a munkaerő rosszul felhasználásából fakadó többletenergia elpazarlása, és ezáltal feszültség, frusztráció és többletköltségek generálása. A lélek és a számok is azt igazolják, hogy megéri figyelni. Kicsit több figyelem, több agilitás és tiszta szándék! Csupán ennyi kell ahhoz, hogy jó vezető légy. Ha ez összejön, pontosan tudni fogod hogyan és mivel fejleszd a cégedet.

Purkald Krisztina /HR KOPÓ


9 views0 comments