Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Bosnyák Zsolt az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte: a keddi kereskedésben tovább gyengült a hazai tőzsdeindex, nem sikerült visszakapaszkodni a 42 ezer pontos szintig.

A vezető részvények közül az OTP grafikonján 10 ezer forintnál látható a következő erős támasz, míg 10 615 forintnál az ellenállás. A Mol a 2800 forintos ellenálláson zárt kedden, így a szakértő szerint meghatározó lehet, hogy merre mozdul el az ára szerdán.


A Richter szintén meghatározó szinten zárt, ha nem tud elrugaszkodni a 7 ezer forintos szintről, akkor a 6800 forintos támasz irányába mozoghat a kurzus. A Magyar Telekom a 380 forintos támasz felé vette az irányt - jelezte az elemző.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,88 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 41 766,96 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt. A Mol árfolyama nem változott, 2800 forint maradt, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,12 százalékkal 10 560 forintra csökkent, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12,0 forinttal, 3,05 százalékkal 382 forintra esett, forgalma 311,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,57 százalékkal 7000 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.


MTI 2022. április 13., szerda 8:34

Kép: <a href='https://www.freepik.com/photos/business-strategy'>Business strategy photo created by rawpixel.com - www.freepik.com</a>

0 views0 comments