Még két hétig kerestetnek a felelős és a kerékpárosbarát munkaadók

Szeptember végéig nyújthatják be pályázataikat a hazai cégek és közintézmények a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) háttérintézményei által gondozott munkaerőpiaci és közlekedési kiírásokra.

A tárca arra ösztönzi a foglalkoztatókat, hogy dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről célzott intézkedésekkel gondoskodjanak, a tiszta és egészséges biciklizést mintaadó kezdeményezésekkel népszerűsítsék - hívta fel a figyelmet közleményében a minisztérium.


Az OFA Nonprofit Kft. hetedik alkalommal hirdette meg "Az Év Felelős Foglalkoztatója" díjat. A munkáltatók az idén hat kategóriában pályázhatnak: elismerés jár a legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak 2000 fős létszámig és felette, a közszféra szervezeteinek és egyéb gazdálkodó szervezeteknek.


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig a legjobb fővárosi pályázót részesíti különdíjban. A most bemutatkozó "LOW - Budget" különdíj az alacsony költségvetésből megvalósított, a munkavállalói visszajelzések szerint sikeres innovatív megoldásokkal, jó gyakorlatokkal érdemelhető ki. Szintén először pályázható a "FiatalokÉRT" különdíj, amely a 30 év alattiak foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért leghathatósabban cselekvő cégnek, intézménynek jár. A pályázati felhívás és a teljes dokumentáció az OFA honlapján érhető el - ismerteti a TIM.


Az elmúlt évek forgalomszámlálási adatai szerint egyre többen látják be, hogy biciklizni jó. A munkaadók és települések közvetlen intézkedésekkel sokat tehetnek a környezetkímélő közlekedési mód népszerűsítéséért, előnyeinek kidomborításáért. 2022-ben is erre bátorítanak a tizennegyedszerre útnak indított "Kerékpárosbarát" pályázatok. A kitüntető címeket azok kaphatják, akik tavalyi ténykedésükből a leginkább példamutató kerékpáros kezdeményezéseket és fejlesztéseket tudják felmutatni.


A munkahelyek közül önálló kategóriákban versenyeznek a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok, a kis- és középvállalkozások és a közintézmények. Önkormányzatok jelentkezését is várják, a helyhatóságok község, nagyközség, város, megyei jogú város és fővárosi kerület kategóriákban mérkőznek meg a "Kerékpárosbarát Település" elismerésekért. A nevezések a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapjáról nyíló online felületen keresztül adhatók be - tájékoztatott a TIM.


TIM


A kép forrása: freepik.com


3 views0 comments