Milyen világban akarunk élni...?!

Updated: Jun 10

A csapból is az folyik, hogyan kellene élnie egy nőnek, egy férfinek, vagy ha ezek a kategóriák nem elegendőek, akkor hogyan lehetne változtatni a világ teremtésén.

Ahelyett, hogy felvállalnánk magunkat, és többet foglalkoznánk azzal, hogy magunkkal összhangban, harmóniában éljünk, folyton másoknak akarunk tanácsokat és korlátokat szabni, hogyan éljenek, miben higgyenek, mit toleráljanak. Miközben elvárjuk, hogy ne legyenek elvárások, magunkat is elvárásokba hajszoljuk anélkül, hogy megvizsgálnánk, az valóban hasznunkra válik-e.


Ha nagyanyáinkat kérjük, hogy meséljenek életükről, a sok élmény leírásában biztosan találunk olyan beszúrásokat, hogy "...mert ugyebár a nő dolga, hogy szép legyen a ház..." vagy olyat, hogy "...egy nő ilyen szavakat nem ejthet ki a száján...", esetleg azt, hogy "...mint minden rendes férfi ember, nagyapád megteremtette a család megélhetését...", talán még olyat is, hogy "..., a nagyurak persze kedvükre cserélgették a hölgy társaságukat, és ettől még több elismerést kaptak, de egy asszonynak a férje mellett a helye még akkor is, ha a férj nincs sehol...". Ilyen rejtett oktatásból gyermekként rengeteget kapunk. Olyan bölcsességek és evidenciaként fellépő kijelentések, amelyek beívódnak az agyunkba. Szinte észre sem vesszük, de ezeket beépítjük a gondolkodásunkba, és befolyásolják cselekedeteinket, önképünket, másokról alkotott képünket, és céljainkat.


A társadalmi norma

A társadalmi norma azóta létező fogalom, amióta létezik emberi társadalom. „A társadalmi normák olyan magatartási szabályok, amelyek a lehetséges magatartások szerint előírják a helyeset és a követendőt, az előírás be nem tartása esetére hátrányos következményt helyeznek kilátásba, és azt általában meg is valósítják. A társadalmi normák nélkül nincs emberi társadalom, azok egyidősek az emberi társadalommal.” (forrás: Wikipedia.org)


Bizony, sok pozitív hatása van a normáknak, egyfajta keretet adnak az ember életének. Megfelelő iránytűként szolgálnak a társadalmi labirintusban ahhoz, hogy beilleszkedjünk, hogy kulturáltan, a közösség igényeit is figyelembe véve éljünk, és hogy el tudjuk helyezni magunkat, jellemünket, tulajdonságainkat az emberiség világában.

A baj csak az, hogy az évszázadok alatt a társadalmi normák alkotása és értelmezése összekeveredett a sztereotípiákkal, amelyek viszont felszínes véleményt jelentenek függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív jellemzésről szólnak. A keveredés eredménye pedig egy összezavarodott, normáknak való megfelelés kényszerétől szenvedő, de a szabadságért lihegő, lázongó társadalom...


A nőkről és férfiakról terjengő sztereotípiák oly mértékig összezavarják az embereket, hogy egyesek már nem tudnak más eszközhöz nyúlni a nyomás csökkentése érdekében, mint egy olyan globális háború folytatása, amely a nemek közti különbségek leépítéséről szól, miközben a különbségek elismerését is követeli. Nagyon sok zavart okoz az életünkben az a teher, hogy megfeleljünk a "társadalom szemének" és véleményének, mivel gyermekkorunk óta szívjuk magunkba e rejtett üzeneteket, amelyek életünk minden mozzanatát meghatározzák.


Mit csinálunk a munkaerőpiacon?

Ugyanezt. Megpróbálunk megfelelni olyan szempontoknak, amelyek talán nem is nekünk való életet eredményeznek, mert a „biztos” állás és a magas fizu manapság a legfontosabb. De mi történik akkor, ha a munkavállaló nagy nehezen beleszuszakolta magát a jobprofil-ba, amit a munkakörhöz felállítottak, ezért sikeres, szépen szóló interjú és próbanapok utána elindul a munkaviszony, viszont nap mint nap azzal küzd ez az alkalmazott, hogy a felvett szerepnek megfeleljen. Ez a teher pedig rengeteg energiapazarlással és stresszel jár, ami mind lelkileg, mind fizikailag megterheli az embert. Nem is kell a nemek közti különbségekig szaladnunk, mert ilyen történetet minden cégnél találnánk, ha nagyító alá vennénk, hogy vajon szeretnek-e az alkalmazottak öltönyben és kosztümben úgy tenni, mintha ez lenne a mindennapi viseletük, és reggel 8:00-kor azt mutatni, hogy senkit sem zavart az előző nap 19:00 óráiig tartó túlmunka.


Megsértődünk egy-egy álláslehetőségen, mert nem illik ránk és diszkriminációval vádoljuk a toborzót, mert ugyebár mindenkinek jár az esély. Na de vajon miért járna mindenkinek ugyanaz az esély? Miért kellene egy olyan személynek – légyen az férfi vagy nő -, aki tudásában, képességeiben vagy életmódjában nem felel meg egy állás követelményeinek, elvállalnia olyan munkát, amelyben hosszú távon még tönkre is mehet? Miért kellene figyelmen kívül hagyni a családalapítási szándékokat, a hobbikat, az idős vagy beteg emberekért vállalt családi felelősséget, az utazási vágyat, a nyitottságra vagy zárkózottságra való hajlamot, a későbbi terveket vagy a vallást, amikor egy munkavállaló felvételéről döntünk? Úgy gondoljuk, hogy ha nem beszélünk róla, akkor az nem is létezik? Akkor nem lesz hatással a munkavégzésre a kolléga lelkiállapota, ha mi ezt kérjük tőle? Vagy a toborzó személyt ez már nem érdekli? Nem az lenne a célja a toborzás-kiválasztásnak, hogy alkalmas és potenciális ember végezze a munkát?


Az emberi jogok védelme – kifogás a titkokra?

Az emberi jogok védelme megteremti a jogi eszközöket arra, hogy diszkrimináció nélkül lehessen munkát vállalni, és ez így rendben is van. Sajnos ahhoz, hogy ne értsük félre az embereket vagy hogy a felvételi folyamat során megismert információk ne okozzanak bennünk sztereotip gondolatokat, még nagyon sokat kellene tanulunk. Ezért fontos az emberi jogok védelme, és fontos, hogy bármilyen hátrányosan érintett közösség hátrányait leépítsük. Felmerül azonban a kérdés: ha a kisgyerekes anyuka nem kényszerül arra, hogy karriert építsen, akkor is ez lenne a vágya? Vajon egyesek életmódbeli céljaiért kell-e tömeges szabályokat alkotni? Vajon egyszer eljut-e odáig a társadalom, hogy a valósággal szembe tud nézni, és azt felelősen elfogadni, kezelni is tudja? Vajon mikor lesz a munkáltatóknak bátorsága ahhoz, hogy kilógjanak a sztereotip sorokból, és olyan munkahelyet teremtsenek, ami képes kezelni a munkavállalók különbözőségét? Lusták vagyunk vagy tudatlanok ahhoz, hogy megértsük egy-egy ember hogyan működik, és hogyan válhat még alkalmasabbá az adott munkára?


A titkok az etikai süllyedés katalizátorai. Minden titok bűntudattal jár, és minden bűntudat frusztrációval. A frusztráció végül kicsapódik, és az esetek többségében nem ott landol, ahol azt feloldani lehetne. Már az is problémát jelent az egyénnek, ha magát csapja be. A magunk iránt érzett bűntudat a legmélyebben megbújó, aljas ellenségünk, akár több tíz évig is lappangó „lelki vírust” okoz. Ezért mi, a HR KOPÓ-nál nem gondoljuk úgy, hogy titkolózva könnyebb és hasznosabb állást keresni vagy állást ajánlani valakinek.


A munkáltató nagyobb veszélybe sodorja magát, ha munkavállaló jelöltjeit nem tájékoztatja megfelelően a munkakörülményekről, és arról, hogyan lehet ezt a munkát jól elvégezni. A munka elvégzésére alkalmas ember felvétele egyaránt felelőssége a munkáltatónak is és a jelentkező munkavállalónak is. Szép, színes, a liberalizmusra törekvő világunkban mégis egyik fél sem vállal ezért megfelelő felelősséget, ami ott kezdődne, hogy megismerjük saját képességeinket, korlátjainkat és reális céljainkat, majd ezt hajlandóak vagyunk felvállalni.


Purkald Krisztina /HR KOPÓ

7 views0 comments